Támogatóink

Bethlen Gábor Alap

A Bethlen Gábor Alap támogatásával vettünk részt 2016. szeptember 16-18 között Erdélyben, a VIII. Madéfalvi Nemzetközi Hagymafesztiválon, ahol képviselhettük a magyarországi sváb nemzetiséget. A támogatásból finanszíroztuk az utazás, a szállás és az étkezés költségeit.

Képek

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Az egyesület 2015. év során pályázaton működési támogatásra elnyert 100.000,- forintot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől a NEMZ-CISZ-15-0315 számú pályázaton.

Az Egyesület 2017-ben sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Csoóri Sándor Alap 2017 elnevezésű pályázati kiírásra (CSSP-NEPTANC-MO-2017-0269). Az elnyert 3,2 millió forintos támogatást 2018-ban táncoktatásra, zenei szolgáltatásra, eszközfejlesztésre használjuk fel.

Az egyesület sikeresen pályázott 2018-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Csoóri Sándor Alap 2018 pályázatára (pályázat kezelő az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő) és elnyert 2.775.000,- forint vissza nem térítendő támogatást (CSSP-NEPTANC-2018-0381). Az elnyert támogatást táncoktatásra, koreográfiára, zeneszolgáltatásra, új viseletek varratására, kiegészítőkre és technikai eszközök fejlesztésére, beszerzésére fordítottuk.

Az egyesület sikeresen pályázott 2019-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Csoóri Sándor Alap 2019 pályázatára és elnyert 2.700.000,- forint vissza nem térítendő támogatást (CSSP-E-NEPTANC-MO-2019-0318). Az elnyert támogatást táncoktatásra, zeneszolgáltatásra, új viseletek varratására, kiegészítőkre, utazásra és technikai eszközök beszerzésére fordítottuk.

Az egyesület sikeresen pályázott 2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Csoóri Sándor Alap 2020 pályázatára és elnyert 1.700.000,- forint vissza nem térítendő támogatást (CSSP-NEPTANC-MO-2020-0347). Az elnyert támogatást táncoktatásra, zeneszolgáltatásra, új viseletek varratására, kiegészítőkre, utazásra és technikai eszközök beszerzésére fordítottuk.

Az egyesület sikeresen pályázott 2021-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Csoóri Sándor Alap 2021 pályázatára és elnyert 2.000.000,- forint vissza nem térítendő támogatást (CSSP-NEPTANC-MO-2021-0347). Az elnyert támogatást táncoktatásra, zeneszolgáltatásra, új viseletek varratására, kiegészítőkre, utazásra és technikai eszközök beszerzésére fordítottuk.

 

Bejelentkezés

Üdvözöljük! Az oldal egyes részeit csak beje- lentkezés után tudja használni.
Amennyiben elfelejtette jelszavát, kérjük, válassza az "Elfelejtett jelszó" lehetőséget!

Friss hírek

Sváb bál Mórágyon
hirek/Svábbál plakát 2020.png
Táncegyüttesünk hagyományaihoz híven idén is megrendezzük a mórágyi sváb bált, február 22-én, szombaton a mórágyi Művelődési Házban. A zenéről és a jó hangulatról a Vagabund zenekar gondoskodik.

A bál menete:
- 19:00-tól vendégek fogadása
- 20:00-kor bál megnyitása
- 24:00-kor tombolasorsolás.

A tombolasorsoláson értékes nyeremények várnak gazdára.

Jegyek csak elővételben vásárolhatók:
- Juhász Viktornál (tel.: 30/184-1838)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, valamint jó szórakozást kívánunk a bálozni vágyóknak!
Idén ismét megrendezésre kerül a Mórágyi Búcsú!
hirek/bucsu_plakat_2018.jpg
A ünnepet idén október 27-én tartja a falu. Idei vendégegyütteseink az Aranyfácán Néptánc Egyesület Bátaapátiról, és a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

A búcsú Mórágy legszebb ünnepe.
Ünnepeljünk együtt!
Sváb bál Mórágyon
hirek/Svabbal_plakat_2018.jpg
A Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes hagyományaihoz híven idén is megrendezi a sváb bált Mórágyon.

A bál 20:00-kor kezdődik, éjfélkor tombolasorsolás.

Jegyek CSAK elővételben vásárolhatók:
- Juhász Viktornál (tel.: 30/184-18-38)
- Glöckner Jánosnénál (tel.: 20/389-14-71)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, valamint jó szórakozást kívánunk a bálozni vágyóknak!
Májusi Tánc a Skanzenben
hirek/2017.05.14_skanzen_program.jpg
Legközelebb május 14-én, a Szentendrei Skanzenben mutatkozik meg táncegyüttesünk, ahol nem csak a legutóbbi minősített koreográfiánkat láthatják, de részt veszünk különböző hagyományőrző tevékenységekben is, mint például:
- Hajfonás, hagyományos fésülködési technikák megismerése,
- Viseletbemutató
- Tánctanítás
- Dalolda

A Skanzen területén belül a Dél-Dunántúli Tájegységen (VII.) leszünk megtalálhatók.

Várunk mindenkit szeretettel!
Német Önkormányzatok Napja
hirek/2017-01-08_nemet_onkormanyzatok_napja_budapest.jpg
Az idei évben a második megtisztelő fellépésünkre rögtön az előző után egy nappal kerülhetett sor. A "Szüret" ("Auf dem Kellerberg") című koreográfiánkat adhattuk elő a Kongresszusi Központban, a Német Önkormányzatok Napja alkalmából január 8.-án.

Az eseményen készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető
a Fotóalbumban

Valamint a rendezvényről készült összefoglaló műsor megtekinthető a
Duna TV videótárában
Újévköszöntő Gála
hirek/2017-01-07_ujevkoszonto_gala_budapest.jpg
Nagy megtiszteltetésben részesültünk a 2017-es év első hétvégéjén. Január 7.-én az Újév-köszöntő műsor keretében színpadra léphettünk a Művészetek Palotájában. A próbák és a fellépés alatt is rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, és nagyon örülünk, hogy ilyen lehetőségben volt része a tánccsoportnak.

Az Újév-köszöntő műsor január 22.-én a Duna TV-n lesz megtekinthető két részletben, az első rész 15:00-kor, a második rész 16:00-kor kezdődik. Az előadáson a tánccsoportról készült képek megtekinthetőek az alábbi linken:
www.moragytanc.hu/ujev_koszonto/
Madéfalvi Hagymafesztivál
hirek/2016-09-16_madefalva.jpg
A tánccsoport szeptemberben részese lehetett a Madéfalvi Hagymafesztiválnak, ahol képviselhettük a magyarországi sváb nemzetiséget. A négynapos rendezvényről készült ízelítő összeállítás, illetve a Székely TV beszámolója az eseményről megtekinthető az alábbi linkeken:


Madéfalvi Hagymafesztivál, zenés videó



Székely TV beszámolója
40 éves a mórágyi táncegyüttes!
hirek/2016-07-16_40_ev.jpg
A mórágyi táncegyüttes július közepén ünnepelte alakulásának 40. évfordulóját. A délelőtt folyamán a mórágyi táncegyüttes szolgáltatta a programot, mely az óvodások és iskolások közös műsorából, viseletbemutatóból, szólótánc bemutatóból, közös éneklésből és táncolásból állt.

Délután a meghívott vendégcsoportok szórakoztatták a közönséget. A vendégek műsorai után táncház és hagyományos sváb ételek bemutatója következett, melyet a hajnalig tartó sváb bál követett.
Hagyományőrző együttesek minősítése, Veresegyháza
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség által megrendezett minősítőn együttesünk arany minősítést szerzett Garay Iringó és Nagy László: Szüret című koreográfiájával.
"Öltözz pirosba!"
hirek/2016-02-19_Pirosba_oltoztunk.jpg
Február 19.-én a tánccsoport tagjai is pirosba öltöztek, hogy ezáltal is kifejezzük együttérzésünket a gyógyíthatatlan gyerekek iránt, és némi támogatást gyűjtsünk a pécsi Dóri Háznak.
Bővebb információ a kezdeményezésről:

www.szememfenye.hu

További hírek